Rajki Tamás: Fájó szívvel engedjük el Fehér Zsoltot!

A mai nap folyamán Fehér Zsolt vezetőedző közös megegyezéssel szerződést bontott klubunkkal. Vezetőink próbálták marasztalni, de trénerünk úgy gondolta, itt az idő, hogy ő maga is egy másik utat járjon be. Játékosainktól a kora esti edzésünk előtt búcsúzott el.

Rajki Tamás: Fájó szívvel engedjük el Fehér Zsoltot!

Ügyvezetőnk, Rajki Tamás köszönetét fejezte ki a tréner elmúlt években nyújtott munkásságáért, valamint sok sikert kívánt számára karriere új fejezetéhez. Klubunk első embere hozzátette, az új vezetőedzőnk személyét hamarosan bejelentjük majd, a szurkolóink irányába pedig reményét fejezte ki, hogy a támogatás töretlen marad, hiszen a csapat célja továbbra is változatlan. 

Fehér Zsolt az elmúlt négy évben 153 mérkőzésen irányította csapatunkat: az MVFC Berettyóújfalu elleni, klubtörténelmi Magyar Kupa-győzelmünk mellett kupaezüstöt és két bajnoki bronzérmet is köszönhetünk neki. Vezetőedzőnket a közel jövőben munkásságához méltó módon, szurkolóink ölelésében is elbúcsúztatjuk.

Az ÁSF Nyíregyháza elleni péntek esti (18.30) hazai rangadón átmenetileg Tatai József irányítja majd együttesünket. 

futsalveszprem.hu

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2024. október 9. 17:37