Nyolc gólig meg sem álltunk

A veszprémi futsalcsapat kiütéses, 8-2-es győzelmet aratott a Nyírbátor vendégeként az első osztályú bajnokság pénteki játéknapján.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

A 2023-as év utolsó előtti, pénteki mérkőzésén a hatodik helyezett Nyírbátor vendégeként lépett pályára a harmadik Veszprém a futsal NB I-ben.

A bakonyi együttes – melynek soraiból Fridrich hiányzott betegség miatt – kezdte aktívabban a találkozót. A mieink szempontjából megnyugvást jelentő vezető gólra bő öt percet kellett várni: Fellembek mélységi passza az üresen maradt Dorogit találta meg, aki közelről betalált (0-1).

A folytatásban is a Fehér-csapat akarat érvényesült, de a következő gólra a 16. percig várni kellett. Tatai jobb oldali szöglete után a nyírségi védőről Ton elé pattant a labda, aki nagy erővel a rövid alsóba durrantott (0-2).

Kisvártatva Ton szerzett labdát a saját térfelén, s egy nagy sprint után önzetlenül a túloldalon érkező Gerencsérhez passzolt. A centernek nem volt nehéz dolga, közelről a hálóba lőtt, kialakítva a 0-3-as félidei állást.

Más fél perc telt el a második felvonásból, amikor a hazaiak vezethettek eredményes kontrát, Hadházi passzából Szabó volt eredményes (1-3).

Nem tartott sokáig a Nyírbátor öröme. Ton ismét labdát csent, a kapuig nyargalt, kétszer is kicselezte Dobit, majd megszerezte önmaga második gólját (1-4).

Továbbra is potyogtak a gólok. A 27. minutumban Ábrahám szögletére Bencsik érkezett remek ütemben, s bevarrta a hosszú felsőbe (1-5).

Gyorsan jött a válasz: Varga szerzett labdát, Szabóval játszott össze és éles szögből kilőtte a hosszú alsót (2-5).

A nagy rohamokat nyugodtabb perceg követték. A végjátékhoz közeledve aztán Gavrilovics is feliratkozott a gólszerzők közé, az utolsó percben pedig Tatai kétszer is beköszönt (2-8).

A tükörsima győzelmet ünneplő Veszprém december 22-én az Pécs vendéglátójaként búcsúzik az idei küzdelmektől.

Férfi futsal NB I, 17. forduló:
Nyírbátori SC–1. Futsal Club Veszprém 2-8 (0-3)
Nyírbátor, vezette: Czene-Joó (Kiss G., Strehó)
Nyírbátor: Dobi – Szabó S., Varga D., Sánta, Hadházi
Csere: Kása (kapus), Opre, Csorvási, Orosz, Szucsányi, Mizsei, Csoma
Vezetőedző: Elek Gergő
Veszprém: Oswald – Tatai, Ton, Gavrilovics, Gerencsér
Csere: Spandler, Koncsol (kapusok), Dorogi, Ábrahám, Bencsik, Fellembek, Kiss M., Lux,
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Szabó S. (22.), Varga (27.), ill. Dorogi (6.), Ton (16., 23.), Gerencsér (16.), Bencsik (27.), Gavrilovics (38.), Tatai (40., 40.)

futsalveszprem.hu

További cikkek

Háromgólos hátrányból mentettünk pontot Háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely 5-5-ös döntetlent játszott a vendég ARAMIS ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának pénteki nyitómérkőzésén. elolvasom Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont. Az eseményen a rájátszás menetrendjét is kisorsolták a szervezők: a címvédő, alapszakaszgyőztes bakonyiak március 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t fogadják az első körben. elolvasom Vereség Nyíregyházán, győzelem az alapszakaszban! Nemes küzdelemben 4-3-ra kikapott Nyíregyházán a VEHIR.HU Futsal Veszprém, de az első helyről várhatja az NB I felsőházi rájátszását. A csütörtöki sorsoláson az is eldől, hogy a bakonyiak rendezhetik-e a kupasorozat négyes döntőjét. elolvasom Győzelem a rangadón, győzelem az alapszakaszban A bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém kiütéses, 6-0-s győzelmet aratott a Magyar Kupa-címvédő MVFC Berettyóújfalu felett az alapszakasz hétfő esti hazai rangadóján. elolvasom Thiago utolsó másodperces bombájával megőriztük veretlenségünket Idegenben szerzett ponttal folytatta menetelését a listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém: Marko Perics együttese 2-2-es döntetlent játszott a Nyírbátor B-KERÉP otthonában a férfi futsal NB I 20. fordulójában, így a címvédő húsz bajnoki után is őrzi veretlenségét. elolvasom
2023. december 8. 21:26