nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
ASF Nyíregyháza
VEHIR VESZPRÉM
2024. október 11.
Utolsó mérkőzés
SG KECSKEMÉT
6
VEHIR VESZPRÉM
4
2024. szeptember 27.

Egyenlítettünk a bronzpárharcban!

A Veszprém egyenlített a futsal NB I három nyert meccsig tartó bronzpárharcában, miután a hétfői, második találkozón saját közönsége előtt legyőzte a Kecskemétet.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Hétfő este már a második összecsapást rendezték a futsal NB I „kis döntőjében”, mely az egyik fél harmadik győzelméig tart. A veszprémiek annak reményében vonultak ki a Március 15. utcai sportcsarnok parkettjére, hogy a pénteki, hosszabbításban elszenvedett vereségük után hazai környezetben legyőzik a Kecskemét gárdáját, s egyenlíteni tudnak a párharcban.

Az egyaránt sérült Tatai József és Boromisza Dániel továbbra is hiányzott a bakonyiaktól. Visszatérhetett azonban az első találkozót kihagyó Alekszandr Gavrilovics és Fellembek Zétény. A vendégeknél a brazil Maico maradt ki a keretből.

Nagy becsvággyal, feltüzelve vetette bele magát a küzdelembe az 1. FCV, mindez pedig már az 5. percben meghozta gyümölcsét. Dávid előre ívelt labdáját Fridrich fülelte le, majd Kiss Milánt indította. A fiatal futsalos azonnal megiramodott a kapu felé, s két ember között védhetetlenül kilőtte a hosszú alsót (1-0).

Kis híján meg is duplázta a különbséget a házigazda, Gerencsér löketét azonban hatalmas bravúrral hárította Rigó. A Veszprém motiváltabban, gyorsabban és pontosabban játszott, Marko Gavrilovics szakmai igazgató így már a 8. percben időt kért. Ez sem segített rajtuk. Kiss Milán éles szögből eleresztett lövése nyomán még a kapufán csattant a labda, a kipattanót aztán Fridrich már bevágta (2-0).

A játékrész derekánál a Veszprém végezhetett el szabadrúgást tizenhárom méterről. Ton átlépte a labdát, Molnár lőtt, aki a felső kapufát trafálta telibe. Igaz, nem bosszankodott sokáig a publikum. Spandler ugyanis gondolt egyet, s előre araszolt. Már a félpályánál járt, de senki sem lépett ki rá, a válogatott kapus tolt még egyet a játékszeren, s a hálóba bombázott (3-0).

A Bács-Kiskun vármegyeiek lassanként kikászálódtak a gödörből. Héttel a szünet előtt Risztics húzta meg a jobb szélen, s passzolt a túloldalon üresen maradt Hadnagynak. Az első meccsen mesterhármasig jutó támadó be is talált közelről (3-1).

Az alföldiek nagy erőket mozgósítottak a felzárkózás érdekében, de rendre pontatlannak bizonyultak, így nem tudtak közelebb férkőzni jól védekező riválisukhoz. Ebben Spandler is szerepet játszott, aki több fontos védést is bemutatott. Az utolsó percben Rigónak is hárítani kellett Kiss bombája után, az állás ezzel már nem változott.

A szünet után mindössze tizenhét másodperc kellett az első veszprémi lehetőséghez: Ton ordító helyzetben lőtt a kapu mellé. Nem sokkal később Pál durrantott mellé hasonlóan ígéretes szituáció végén.

Továbbra is a kék-fehér mezesek játszottak aktívabban, de Rigó többször is megóvta csapatát az újabb találattól. A másik kapu előtt Hadnagy előtt adódott újabb sansz, de a cselsorozat közben elhagyta a labdát.

A pálya szegletében Gerencsér és Rigó akaszkodott össze, Ton érkezett „rendet tenni”, amiből kisebb kakaskodás alakult ki, sárga lap lett a brazil jutalma.

A meccs háromnegyedénél villámgyors kontrát vezetett a Kecskemét: Bíró ment el a balszélen és mattolta Spandlert (3-2).

A sok hibával tarkított, meglehetősen paprikás hangulatú mérkőzésen öttel a vége előtt újabb gyors ellentámadást vezethettek a vendégek. A szépen „megrajzolt” figura végén ismét Bíró volt eredményes (3-3).

Vendég időkérés után Ton szerezhetett volna újra vezetést az övéinek, csakhogy Rigó erre a lövésre is odaért. Ez sem szegte a brazil kedvét! Már csak három perc volt hátra, amikor Gerencsér remek előkészítése után ismét megzörgette a hálót a közönségkedvenc (4-3).

Vészkapussal rohamozott, de továbbra is rengeteg hibával játszott az ellenfél. A Fehér-csapat önfeláldozóan védekezett. Bíró két másodperccel a vége előtt is egyenlíthetett volna, azonban Spandler állta a sarat.

Az FCV nyert és egyenlített a párharcban! Folytatás pénteken Kecskeméten.

Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2. mérkőzés:
1. Futsal Club Veszprém–SG Kecskemét Futsal 4-3 (3-1)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Tamási (Kiss G., Deme)
Veszprém: Spandler – Fridrich, Ton, Dorogi, Gerencsér
Csere: Soós (kapus), Molnár, Kártik, Bognár, Ábrahám, Bencsik Á., Gavrilovics, Fellembek, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Kecskemét: Rigó – Bíró, Mánya, Hadnagy, Pál
Csere: Nyerges (kapus), Bencsik R., Kajtár, Risztics, Öreglaki, Dávid, Haász
Vezetőedző: Soltész Levente
Gólszerzők: Kiss M. (5.), Fridrich (9.), Spandler (11.), ill. Hadnagy (13.), Bíró (30., 35.)
A párharc állása: 1-1

Edzői értékelések

Fehér Zsolt: – Végig kontrolláltuk a mérkőzést. Ennyit számított, hogy a mai mérkőzésre két játékosom felépült és több variációs lehetőségünk lett, illetve a kulcsembereink többet tudtak pihenni. A fiataljaink néztek farkasszemet az ellenfék rutinos válogatottjaival szemben, ez a helytállás pedig örömteli a jövő szempontjából. Hátradőlnünk nem szabad, pénteken újabb meccs vár ránk. Szeretnénk, ha minél tovább húzódna a szezon, amelynek végén bronzérmet ünnepelnénk.

Soltész Levente: – Hasonló mérkőzést láthattunk, mint három nappal ezelőtt. Megint háromgólos hátrányból kellett visszajönnünk. Noha sikerült az egyenlítés, de a Veszprém ellen ilyen kezdést nem lehet megengedni. Ki kell javítanunk ezeket a hibákat, amelyekkel gólokat adtunk az ellenfelünknek. Eközben viszont a saját helyzeteinket nem használtuk ki. Megérdemelten nyert a Veszprém, de a párharc döntetlenre áll, pénteken ismét nyernünk kell!

futsalveszprem.hu
2023. május 29. 21:14