nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
ASF Nyíregyháza
VEHIR VESZPRÉM
2024. október 11.
Utolsó mérkőzés
SG KECSKEMÉT
6
VEHIR VESZPRÉM
4
2024. szeptember 27.

Idén is megküzdhetünk a bronzéremért!

Az 1. Futsal Club Veszprém hatalmas csatában, 5-3-ra legyőzte a vendég Berettyóújfalut hétfőn az első osztályú bajnokság felsőházi rájátszásának utolsó fordulójában. Fehér Zsolt legénysége ezzel megcsípte a negyedik helyet és készülhet a Kecskemét elleni bronzpárbajra.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

A futsal NB I felsőházi rájátszásának utolsó köre is komoly izgalmakat tartogatott a Veszprém számára, amelynek hétfő este nyernie kellett a vendég Berettyóújfalu ellen ahhoz, hogy biztosan megőrizze negyedik helyét és a helyosztókon megküzdhessen a bronzéremért.

Az egész idény megítélését befolyásoló csatában ezúttal sem segíthetett a társaknak Tatai József csapatkapitány és helyettese, Boromisza Dániel. Kártik Zsombor, aki még tavaly novemberben szenvedett súlyos térdsérülést, viszont már ott volt a meccskeretben, igaz, végül nem lépett pályára. A vendégek sem tudtak a legerősebb csapatukkal kiállni, Iszák Dominik, Nagy Imre és a brazil Rafinha egyaránt sárga lapos eltiltás miatt hiányzott.

A kezdő sípszó előtt a múlt héten elhunyt Zwicker Tamásra, Szabad Sajtó-díjas fotósra, a városi sportélet meghatározó alakjára emlékezett néma főhajtással a Március 15. utcai sportcsarnok közönsége.

A már biztosan másodikként záró, a Haladás elleni bajnoki döntőre készülő MVFC kezdte valamivel aktívabban a találkozót. Érdekesség, hogy a vendégek rövid időre ugyan, de már a harmadik percben előhúzták tarsolyukból az emberelőnyös játékot. Az első lehetőség a brazil Matheus előtt adódott, aki Spandlerrel szemben állva a kapu fölé emelt.

A veszprémi lehetőségekre sem kellett sokat várni. Előbb Kiss Milán maradt le Gavrilovics átadásáról egy gyors kontra végén, majd Gerencsér lőtt mellé ígéretes helyzetben.

A 8. percben a bakonyiak braziljával, Tonnal szemben szabálytalankodott Takács. A vétkes sárga lapot kapott, az eset „áldozata” pedig a rivális játékosainak karjaiban hagyta el a parkettet.

Ismét vészkapussal rohamozott a négyszeres bajnok. Nagy Dániel húzogatott a jobb szélen, majd lőtt kapura, de nem tudott túljárni Spandler eszén.

Néggyel a szünet előtt Gerencsér vesztett labdát a saját térfelén. Takács lecsapott rá, majd egy gyors kényszerítő és egy szép csel után kilőtte a rövid felsőt (0-1).

A hazaiak becsülettel küzdöttek, de a rivális szervezetten védekezett. Már csak fél perc volt vissza az első felvonásból, amikor Fridrich és Gavrilovics tetszetős összjátéka után a szerb légiós a hosszú alsóba talált (1-1).

Ton szerencsére folytatni tudta a játékot. Nem is akárhogy! A második játékrész első percében labdát szerzett a félpályánál, majd öles léptek után hatalmas bombát zúdított Mezei kapujába (2-1).

A folytatásban is aktívabban futsalozott a házigazda. A 27. minutumban Fellembek előtt adódott ajtó-ablak lehetőség, de a fiatal támadó kihagyta azt. A Trencsényi-csapat pedig büntetett. Fridrich eladta a játékszert a hazai kapu előtt, Gál lecsapott rá, s egalizált (2-2).

Záporoztak a lehetőségek. Előbb egy gyors ellentámadás után Rábl löketét védte Spandler, majd Kiss Milán kísérletét hárította lábbal Mezei.

Minden erejét mozgósítva támadott az 1. FCV. Spandler felívelését Mezei elsőre kiütötte, Kiss Milán aztán Erdeit megelőzve lecsapott a labdára, és középmagasan a hosszúba durrantott (3-2).

Öttel a vége előtt Gerencsér kitűnő átadása után Ton lépett ki középen a védők között, s perdített elegánsan a hosszú alsóba (4-2).

Ám még ekkor sem dőlhettek hátra a bakonyi hívek. Bencsik ugyanis eladta a labdát, ami Erdei lövése után Korcsmáros elé pattant. A fiatal futsalos köszönte a lehetőséget és szépített (4-3).

Szinte tapintani lehetett a feszültséget a csarnokban. Egy perccel a vége előtt Gerencsér szerelte szabálytalanul Matheus. A hatméterest Ton végezte el, aki védhetetlenül bevarrta a jobb felsőbe (5-3).

A Veszprém nyert és megszerezte a negyedik helyet, így készülhet a Kecskemét elleni bronzpárbajra.

A három nyert meccsig tartó csata már pénteken kezdetét veszi a Bács-Kiskun vármegyeieknél. A második mérkőzést jövő hétfőn Veszprémben rendezik, majd pénteken ismét az alföldiek játszhatnak otthon. A pontos kezdési időpontok még nem ismertek.

Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 10. (utolsó) forduló:
1. Futsal Club Veszprém–MVFC Berettyóújfalu 5-3 (1-1)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok. Vezette: Mihari (Deme, Kondákor)
Veszprém: Spandler – Fridrich, Ton, Gavrilovics, Gerencsér
Csere: Soós (kapus), Molnár, Kártik, Dorogi, Bognár, Ábrahám, Bencsik, Fellembek, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Berettyóújfalu: Mezei – Rábl, Gál, Nagy D., Matheus
Csere: Mező (kapus), Dúró, Korcsmáros, Erdei Sz., Erdei K., Tifán, Takács Z.
Vezetőedző: Trencsényi János
Gólszerzők: Gavrilovics (20.), Ton (21., 35., 40.), Kiss M. (32.), ill. Takács Z. (16.), Gál (28.), Korcsmáros (37.)

Edzői értékelések

Fehér Zsolt: – Rosszul kezdtük az első félidőt. Nem látszott a játékunkon, hogy mennyire fontos számunkra ez a találkozó. A második félidőben aztán rendezni tudtuk a sorainkat, s megérdemelten nyertünk egy remek Berettyóújfalu ellen. Ellenfelünk megérdemelten játszik döntőt, de az én játékosaimnak is jár az elismerés az előző két találkozón nyújtott teljesítményért. Múlt héten kinyitottuk az ajtót, ma beléptünk rajta, s be is csuktuk magunk mögött. Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a "kisdöntőben".

Trencsényi János: – Számunkra nem az eredmény volt az elsődleges. A taktikai elemek gyakorlására fókuszáltunk, amelyeket remélhetőleg a csütörtöki fináléban is tudunk alkalmazni. Összességében elégedett vagyok a csapatom játékával. 

futsalveszprem.hu
2023. május 22. 21:32