Továbbjutottunk a kupasorozatban

Sikerrel kezdte a 2023-as évet az 1. Futsal Club Veszprém, amely hétfő este 5-1-re nyert a másodosztályú TFSE vendégeként a Magyar Kupa második fordulójában.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Élvonalbeli csapatként a második körben csatlakozott a Magyar Kupa 2022/2023-as küzdelmeihez a Veszprém, amely hétfő este az NB II nyugati csoportját vezető, az előző kiírásban még első osztályú TFSE gárdájához látogatott.

A sérülés után lábadozó Tatai Józsefet és Kártik Zsombort továbbra is nélkülöző FCV tompán kezdett. Bár a szerb Gavrilovics a játékrész derekánál vezetéshez juttatta a mieinket, Fehér Krisztián révén kisvártatva egyenlítettek a fővárosiak (1-1). Több gól pedig már nem esett az első felvonásban, így a továbbjutás kérdése a második felvonásra maradt.

Különösen rossz hír, hogy a hónapok óta bombaformában játszó Ton térdsérülést szenvedett, miután a lába letapadt a vakszos (kézilabda)pályán. A brazil légiós a társai segítségével hagyta el a játékteret, a pontos diagnózis egyelőre nem ismert.

A Veszprém várhatja a nyolcaddöntő sorsolásátA Veszprém várhatja a nyolcaddöntő sorsolását

Ami a folytatást illeti, Fehér Zsolt vezetőedző alapos fejmosást tarthatott a szünetben, ez pedig eredményre is vezetett. A 22. percben Spandler gólpasszából Dorogi volt eredményes. Még fel sem ocsúdtak a hazaiak, amikor a középkezdés után a bakonyiak labdát szereztek, Gavrilovics pedig megduplázta csapata előnyét (1-3).

A vendégek semmit sem bíztak a véletlenre, hárommal később Fridrich is betalált (1-4). A Fehér-csapat innentől kényelmesen futsalozhatott.

Héttel a vége előtt Gerencsér állította be a végeredményt (1-5), az 1. FCV bejutott a legjobb tizenhat közé.

Férfi futsal Magyar Kupa, 2. forduló:
TFSE–1. Futsal Club Veszprém 1-5 (1-1)
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont. Vezette: Muhari (Kiss G., Rózsa)
TFSE: Nagyistván – Petroff, Fehér K., Fehér D., Csóh
Csere: Kardos (kapus), Hegyi, Papp, Nemes, Gregus, Dudás, Fritz
Vezetőedző: Póta Balázs
Veszprém: Spandler – Fridrich, Ton, Dorogi, Gavrilovics
Csere: Soós, Koncsol (kapusok), Schalbert, Boromisza, Ábrahám, Bencsik, Gerencsér, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Fehér K. (12.), ill. Gavrilovics (10., 22.), Dorogi (22.), Fridrich (25.), Gerencsér (33.)
Továbbjutott: a Veszprém

futsalveszprem.hu

További cikkek

Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. elolvasom Hosszabbítás után egyenlített a DEAC a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos előnyről kapott ki 5-4-re hosszabbítás után hétfő este a DEAC otthonában, a férfi futsal NB I bronzpárharcának második mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 1-1-re módosult. elolvasom Előnyt szereztünk a bronzcsatában A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után fordítva 4-3-ra legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának első mérkőzésén. elolvasom Könnyedén nyertünk Debrecenben A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. elolvasom Az Újpest nyerte a bajnoki rangadót A kupadöntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém örülhetett, a futsal NB I rájátszásának csütörtöki rangadóján azonban az Újpest FC-nek sikerült 2-1-re nyernie a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom
2023. január 9. 23:23