Ezúttal sem hirdettek győztest a rangadón

Az 1. FC Veszprém 3-3-as döntetlent játszott a vendéglátó DEAC csapatával a férfi futsal NB I alapszakaszának szombat esti, előrehozott fordulójában.

Előrehozott bajnoki rangadó várt szombaton este az 1. Futsal Club Veszprémre, amely a nagy rivális DEAC otthonába látogatott. A kék-fehérek annak a reményében léptek pályára, hogyha nyernek, akkor megőrzik listavezető pozíciójukat az alapszakaszban.

Fehér Zsolt együttesében ott volt a felépülő Boromisza Dániel, ugyanakkor a csapatkapitány, Tatai József, illetve Kártik Zsombor továbbra sem volt bevethető sérülés miatt. A felek veszprémi „odavágóján” 2-2-es döntetlen született szeptemberben.

Az összecsapást a vendégek kezdték jobban: Molnár Raul már a második percben közel állt a gólszerzéshez, ám Krajcsi hárította a szabadrúgását. Pár pillanattal később a Veszprém brazil bajnoka, Ton került ígéretes helyzetbe, de lövése után a labda a kapufán csattant.

A bakonyi mezőnyfölény hamarosan góllá is érett: a szerb Gavrilovics labdája befért a rövid alsóba (5. perc: 0-1). Észlelt a házigazda, amely rögvest feljebb kapcsolt egy fokozattal. Meg is született az egyenlítés Szabó Ábel jóvoltából (8. perc: 1-1).

Láthatóan rosszul érintette a bekapott találat a kék-fehéreket; a DEAC átvette az irányítást. Spandler több bravúros hárítást is bemutatott, de Thiago távoli bombája kifogott rajta (15. perc: 2-1). A játékrész hajrájában mindkét félnek akadtak helyzetei, de több gól már nem esett.

A fordulás után mindössze tizennyolc másodperc telt el, s a szerb Gavrilovics máris egalizált: gyönyörű találatot szerzett, közelről emelte át a labdát Krajcsi felett (2-2). A folytatásban ismét az 1. FCV dominált, a debreceniek viszont jól védekeztek.

A góllövőlista éllovasa, Ton többször is közel állt a gólszerzéshez, de Krajcsi rendre védte a próbálkozásait. A harmincegyedikben jártunk, amikor Fridrich egy labdaszerzést követően remekül áttörte magát a hazaiak védelmén. A fordítás sem maradt el a részéről (2-3)!

Öttel a vége előtt hatodik szabálytalanságát vétette a Veszprém, amely tízméterest eredményezett a rivális javára: Thiago állt oda és hidegvérrel értékesítette a helyzetet (3-3). A házigazda nem elégedett meg az egállal, emberelőnyös taktikára váltott.

A hálók viszont már nem zörrentek a mérkőzésen. Ahogy szeptemberben, ezúttal is döntetlennel zárult a DEAC és az 1. FCV mérkőzése (végeredmény: 3-3).

Férfi futsal NB I alapszakasz, 17. fordulóból előrehozott mérkőzés:
DEAC – 1. FC Veszprém 3-3 (2-1)
Debrecen, DESOK Sportcsarnok. Vezette: Szilágyi (Takács, Balla)
DEAC: Krajcsi – Deiby, Thiago, Rácz, Szabó Á.
Csere: Tóth B. (kapus), Vass, Harmati, Nagy B., Szatmári, Sándor, Tóth A., Harcsa, Tóth B.
Vezetőedző: Elek Gergő
1. FCV: Spandler – Fridrich, Ton, Gavrilovics, Gerencsér.
Csere: Soós (kapus), Molnár R., Dorogi, Boromisza, Ábrahám, Bencsik, Fellembek, Bartha, Kiss M-m
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Szabó (8), Thiago (15., 35.), ill. Gavrilovics (5., 31.), Fridrich (31.)

futsalveszprem.hu

További cikkek

Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. elolvasom Hosszabbítás után egyenlített a DEAC a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos előnyről kapott ki 5-4-re hosszabbítás után hétfő este a DEAC otthonában, a férfi futsal NB I bronzpárharcának második mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 1-1-re módosult. elolvasom Előnyt szereztünk a bronzcsatában A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után fordítva 4-3-ra legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának első mérkőzésén. elolvasom Könnyedén nyertünk Debrecenben A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. elolvasom Az Újpest nyerte a bajnoki rangadót A kupadöntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém örülhetett, a futsal NB I rájátszásának csütörtöki rangadóján azonban az Újpest FC-nek sikerült 2-1-re nyernie a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom
2022. december 17. 21:25