nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHÍR VESZPRÉM
DEAC
2026. november 20.
Utolsó mérkőzés
NYÍRBÁTOR
5
VEHÍR VESZPRÉM
3
2026. október 30.

Koncentrált játékra lesz szükség a Kistarcsa ellen

A férfi futsal NB I alapszakaszának tizenhetedik fordulójában a sereghajtó Kistarcsa gárdája érkezik a Március 15. utcai sportcsarnokba pénteken 18.30-kor. A belépés ingyenes! Az összecsapást megelőzően vezetőedzőnket és rutinos játékosunk is megszólaltattuk.

Fehér Zsolt:

Közeledik az alapszakasz vége; két mérkőzés vár még ránk, egy itthon, egy vendégségben. Mindkét derbin három pontot kell szereznünk, hogy biztosíthassuk szereplésünket a rájátszás felsőházában. Pénteken este a Kistarcsa alakulatát fogadjuk, amely ellen koncentrált játékra lesz szükségünk. Magunkra összpontosítunk! Csapatkapitány-helyettesünkért, Boromisza Daniért is küzdünk!

Fehér Zsolt vezetőedző és Boromisza Dániel, aki súlyos sérülést szenvedett hétfőn DebrecenbenFehér Zsolt vezetőedző és Boromisza Dániel, aki súlyos sérülést szenvedett hétfőn Debrecenben

Boromisza Dániel:

Nagy segítség számomra, hogy a családom, a csapattársaim, és a szurkolók is támogatnak. Ezúton köszönöm mindenkinek a kedves, gondoskodó szavakat. Ha a lábam el is tört, lelkileg egyben vagyok, próbálok erős maradni. Bízom benne, hogy a péntek esti, a vendég Kistarcsa elleni mérkőzésen nélkülem is teljes lesz a csapat. Debrecenben már bizonyították a srácok, hogy képesek rá!

#együttdobban #ezveszprém

futsalveszprem.hu

További cikkek

Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3-as vereséget szenvedett a Nyírbátor otthonában a férfi futsal NB I tizedik fordulójában. A bakonyiak az első félidőben kétszer is egyenlítettek, amelynek hajrájában a csapatkapitány Spandler Mátyást kiállították. A fordulást követően azonban a házigazda két gyors góllal ellépett, és végül otthon tartotta a három pontot. elolvasom Vissza a győzelem útjára: rangadót nyert a Veszprém Az Újpest elleni botlás után visszatért a győzelem útjára a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely közel ezer szurkoló előtt 5-3-ra legyőzte a vendég MVFC Berettyóújfalu együttesét a férfi futsal NB I kilencedik fordulójában. A fordulatos rangadón a bakonyiak hátrányból fordítottak, sikerükkel pedig megőrizték listavezető helyüket. elolvasom A címvédő nyerte az éllovas Veszprém elleni rangadót A VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-es vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Újpest FC otthonában a férfi futsal NB I nyolcadik fordulójának csütörtök esti rangadóján. A bakonyiak hibátlan mérlegüket elvesztették, listavezető pozíciójukat viszont megőrizték. elolvasom Hétből hét: újabb magabiztos veszprémi siker A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-2-re múlta felül az Aramis SE együttesét a férfi futsal NB I hetedik fordulójának péntek esti mérkőzésén. A bakonyiak már a szünetre háromgólos előnyt építettek ki, majd a második félidőben tovább növelték a különbséget, így továbbra is a mezőny egyetlen hibátlan csapataként vezetik a bajnokságot. elolvasom Hatból hat: Haász mesterhármasával nyert a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém már az első félidőben háromgólos előnyt épített ki, végül 7-2-re nyert az Airnergy FC otthonában a férfi futsal NB I hatodik fordulójában. Haász Benjámin háromszor is betalált, a bakonyiak pedig továbbra is százszázalékos mérleggel vezetik a bajnokságot. elolvasom
2022. január 20. 12:51