Ott térhet vissza, ahol a sérülését okozták

Hétfőn este 18.30-kor a DEAC otthonába, az Egyetemi Sportarénába látogatunk az alapszakasz 16. fordulójában. Vezetőedzőnk mellett válogatott játékosunk is megszólalt a rangadó előtt, amelynek több szempontból is komoly jelentősége van.

Fehér Zsolt:

Mivel csütörtökön este az Újpest bravúros diadalt aratott a listavezető Haladás felett még szorosabbá vált az alapszakasz hajrája. Egyúttal szeretném megragadni az alkalmat, hogy mielőbbi felépülést kívánják a Szombathely játékosainak és stábtagjainak! Minden idegszálunkkal azon dolgozunk, hogy az előttünk álló mérkőzéseken olyan teljesítményt nyújtsunk, amellyel kiharcolhatjuk a rájátszás felsőházi szereplését. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen három mérkőzésből kétszer vendégségbe látogatunk; az első próbatétel hétfőn a Debrecen otthonában vár ránk, ahol egyértelműen három pontot kell szereznünk, hogy ha csak egy lépéssel is, de közelebb kerüljünk a célkitűzésünkhöz! Izgalmas, kemény összecsapásra számítok: bízom abban, hogy sportszerű keretek között sikerül kiharcolnunk a győzelmet. Nem tekintek visszafelé: csak az a kétszer 20 perc érdekel, amely előttünk áll!

Fehér Zsolt vezetőedző és Komáromi PéterFehér Zsolt vezetőedző és Komáromi Péter

Komáromi Péter:

Örülök, hogy új évet írunk! Számomra ugyanis a tavalyi esztendő nagyon rosszul fejeződött be! A sors fura fintora, hogy pont ott térhetek vissza a pályára, ahol egy nagyon komoly sérülést okoztak nekem. Nagyon jó állapotban érzem magam: a sérülésemnek immár nyoma sincs. Köszönöm mindenkinek, aki bármivel is hozzájárult a gyógyulásomhoz. Rengeteget készültünk, hogy győzelemmel kezdhessük az évet. Újdonsült játékosunknak, a brazil Everton Felipének is különleges lesz a hétfő esti, a házigazda Debrecen elleni derbi. Míg én visszatérek, ő bemutatkozhat veszprémi színekben. Ton hatalmas erősítés lesz számunkra; bízom benne, hogy én is sokat tudok majd tenni a közösbe. Ha a szurkolóink személyesen nem is lesznek velünk, remélem, gondolnak majd ránk!

futsalveszprem.hu

További cikkek

Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. elolvasom Hosszabbítás után egyenlített a DEAC a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos előnyről kapott ki 5-4-re hosszabbítás után hétfő este a DEAC otthonában, a férfi futsal NB I bronzpárharcának második mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 1-1-re módosult. elolvasom Előnyt szereztünk a bronzcsatában A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után fordítva 4-3-ra legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának első mérkőzésén. elolvasom Könnyedén nyertünk Debrecenben A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. elolvasom Az Újpest nyerte a bajnoki rangadót A kupadöntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém örülhetett, a futsal NB I rájátszásának csütörtöki rangadóján azonban az Újpest FC-nek sikerült 2-1-re nyernie a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom
2022. január 14. 16:02