nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
Balaton Bútor FCV
Kistarcsa
2022. január 21.
Utolsó mérkőzés
DEAC
3
Balaton Bútor FCV
9
tegnap
#együttdobban

Nagy küzdelemben maradtunk alul

A Tatai Józsefet és Pál Patrikot is nélkülöző Balaton Bútor FC Veszprém izgalmas, kiélezett meccsen maradt alul a vendéglátó Újpesttel szemben a futsal élvonal vasárnap esti mérkőzésén.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Szokatlan időpontban, vasárnap este lépett pályára a Balaton Bútor FC Veszprém futsalcsapata, amely az NB I alapszakaszának 12. fordulójában az Újpesthez látogatott. A tabella hatodik és hetedik helyezettjének csatája igazi ki-ki mérkőzést ígért.

A remek formában lévő – legutóbb a Berettyóújfalu skalpját is begyűjtő – lila-fehérek egyrészt revansot kívántak venni a szeptemberi „odavágó” 7-0-s eredményéért, másrészt azzal számoltak, hogy esetleges sikerükkel pontszámban beérhetik a mieinket.

A bakonyiak tapadni akartak az élmezőnyre, Fehér Zsolt vezetőedző azonban ezúttal sem volt könnyű helyzetben. Mert bár a brazil Serginho visszatért, a csapatkapitány Tatai József ugyanis sárga lapok miatti eltiltását töltötte, míg Pál Patrik sérülés miatt hiányzott.

Mindkét gárda aktívan kezdett, a mieinknél a csapatkapitányi karszalagot viselő Boromisza, a túloldalon pedig a brazil Lucas vetette észre megát egy-egy veszélyes, de a kaput elkerülő lövéssel. Az 5. percben jegyezhettük el az első nagyobb védést: Spandler hárította Lucas próbálkozását.

A 9. minutumban jártunk, amikor Rutai kapott remek labdát a saját térfeléről, be is fordult a labdával, ám hétméterről jócskán fölé durrantott. Nem sokkal később ismét Rutai előtt adódott lehetőség, aki egy kontrát követően a felső lécet találta el. Akárcsak a másik térfélen Harnisch – záporoztak tehát a lehetőségek.

Archív fényképArchív fénykép

A játékrész derekánál Lucas oldalberúgását Suscsák vette át kiválóan, befordul és a balfelsőbe vágta a labdát (1-0).

A kapott gól után átvette az irányítást a Balaton Bútor, időt is kért Németh Péter. Öttel a szünet előtt pedig Fehér Zsolt hívta magához az övéit. A Veszprém sorra dolgozta ki helyzeteit, de nem sikerült egyenlítenie. Előbb Rutait, majd Fridrich lőtt újabb kapufát – utóbbi lövése nyomán ráadásul mindkét kapufát érintette a labda, de ez is kimaradt.

Nem úgy a túloldalon: két perccel a pihenő előtt Szeghy beadását Lucas emelte be elegánsan közelről a kapuba (2-0). A Fehér-csapatot ez sem tántorította el. Fél perc volt már csak vissza a játékrészből, amikor Fridrich remek passzát követően Dorogi 13 méterről kilőtte a hosszú alsó sarkot (2-1).

A második felvonás elején is a vendégek futsaloztak aktívabban, akik sorra dolgozták ki lehetőségeiket, de Vámosi eszén nem lehetett túljárni. Egészen a 25. percig, amikor is Rutai oldalberúgását követően Boromisz közvetlen közelről a hálóba juttatta a labdát (2-2).

Kifejezetten izgalmas, lüktető találkozót láthatott a publikum, amelyen mindkét kapus kitett magáért. Héttel a vége előtt aztán tovább fokozódtak az izgalmak, a mieink ugyanis öt a négy elleni játékra váltottak. Amit sajnos azonnal megbüntetett az Újpest: Szeghy passzát átvéve Ricardo lőtt az üres kapuba (3-2).

A Veszprém a folytatásban is vészkapussal rohamozott, de ellenfele védekezését már nem tudta áttörni, így végül pont nélkül maradt.

Archív fényképArchív fénykép

A folytatás hasonlóan nehéznek ígérkezik, hiszen jövő pénteken a második helyen álló Kecskemét látogat a Március 15. utcai csarnokba.

Férfi futsal NB I, 12. forduló:
Újpest FC-220 Volt–Balaton Bútor FC Veszprém 3-2 (2-1)
Budapest, UTE Labdarúgó Akadémia. Vezette: Wittner, Futó, Boros
Újpest: Vámosi – Lucas, Szeghy, Suscsák, Harnisch
Csere: Tyukász (kapus), Németh P., Sánta, Horváth B., Ricardo, Panyi, Östör, Béres
Játékos-edző: Németh Péter
Veszprém: Spandler – Fridrich, Boromisza, Rutai, Serginho
Csere: Sárdi (kapus), Dorogi, Ábrahám, Bencsik Á., Fellembek, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Suscsák (11.), Lucas (18.), Ricardo (34.), ill. Dorogi (20.), Boromisza (26.)

futsalveszprem.hu

További cikkek

Játékosaira bízta a döntést, hogy folytatódjon-e a mérkőzés Vezetőedzőnk, Fehér Zsolt vegyes érzelmekkel értékelte az elmúlt esti, a házigazda Debrecen ellen 9-3-ra megnyert találkozót, amelyen csapatkapitány-helyettesünk, Boromisza Dániel szárkapocscsont- és sípcsonttörést szenvedett. elolvasom Elek: nem sikerült az ellenfél stílusára reagálnunk Az alapszakasz hétfő esti rangadóján 9-3-ra sikerült felülmúlnunk a házigazda DEAC alakulatát. Győzelmünket ugyanakkor Boromisza Dániel súlyos sérülése beárnyékolta. De hogy értékelte a látottakat a Debrecen vezetőedzője? elolvasom Sikeres volt Boromisza Dániel műtétje! Az éjszaka folyamán a csapatkapitány-helyettes Boromisza Dánielen lábműtét hajtottak végre a debreceni kórházban. Örömmel értesítjük szurkolóinkat: a beavatkozás sikerrel zárult. elolvasom Boromisza Dánielnek ajánljuk a győzelmünket! Hatalmas lépést tett a felsőházi rájátszás felé a Balaton Bútor FC Veszprém, miután idegenben kiütötte a DEAC gárdáját. A futsal NB I hétfői rangadója azonban Boromisza Dániel sajnálatos sérülése miatt marad emlékezetes, aki az első diagnózis szerint szárkapocscsont- és sípcsonttörést szenvedett. elolvasom Csapatkapitány-helyettesünk súlyos sérülést szenvedett A debreceni Vass Ottó agresszív belépőjét követően csapatkapitány-helyettesünk, Boromisza Dániel szárkapocscsont- és sípcsonttörést szenvedett. elolvasom
2021. november 21. 21:53