Ha valaki nem úgy gondolkodik, mint a másik

“Szeretem a klubot, szeretem a játékosaimat, az erényükkel és a hibáikkal együtt. Hálás vagyok az életnek, hogy itt kezdhettem el az edzői pályafutásomat. Időnként „belehalok”, de imádom a szakmámat.” Interjú Madarász “Madi” Jánossal.

Épp nyolc éve még az Európa bajnokságon játszottál, most ismét Eb jön. Jönnek elő emlékek ilyenkor a budapesti-debreceni tornáról? Követed-e majd a szlovéniai meccseket, van-e favoritod? Kérhetünk esélylatolgatást, hogy mi lehet Ljubljanában?
- Természetesen vannak emlékeim a budapesti Eb-ről, de azok nem túl jók, hiszen kudarcot vallottunk. Életem egyik legnagyobb csalódása volt. Sok ember várta az áttörést és nem tudtuk véghezvinni. Az okok nagyon összetettek. Akkoriban nem voltak olyan felkészülési körülmények, mint ami most rendelkezésre áll a nemzeti együttesnek. Külön készült a keleti régió a tornára, meg a nyugati régió. Ha az emlékeim nem csalnak, akkor három napot tölthettünk együtt. Azerbajdzsán (amit mi Brazilbajdzsánnak neveztünk, mert pont három azeri volt a válogatottjukban, a többi brazil volt) számunkra túl nagy falat volt. Utána a csehekkel találkoztunk, akik abszolút a verhető kategóriába tartoztak, de mégis elbuktunk 4-0-ról. Talán pályafutásom legnagyobb csalódása volt. Ettől függetlenül én csak a szépre igyekszem emlékezni, mert abból is volt bőven! Játékosként imádtam a spanyolok játékát és mindig nekik szurkoltam, ha nem ellenünk játszottak.
Viszont amióta edzősködöm, számomra csak a magyar futsal létezik. Ha mi nem vagyunk kint mindig csak a jó futsalnak fogok szurkolni. Természetesen, ha időm engedni fogja a tv előtt ülök majd az Eb alatt. Remélem az a csapat fog nyerni, aki a legjobb futsalt fogja játszani és nem az, aki erős az 5-4-ben.

Négy éve viszont már vezetőedző vagy Veszprémben. Hogy érzed jó ütemben halad a karriered? A helyeden vagy?
- Erre egyértelmű választ tudok adni. A lehető legjobb helyen vagyok, azzal együtt, hogy rengeteg nehézséggel kell megküzdenem évről-évre. Viszont borzasztó sok tapasztalattal lehetek ezáltal gazdagabb. Szeretem a klubot, szeretem a játékosaimat, az erényükkel és a hibáikkal együtt. Hálás vagyok az életnek, hogy itt kezdhettem el az edzői pályafutásomat. Időnként „belehalok”, de imádom a szakmámat. Azt viszont, hogy a karrierem jó ütembe halad, azt csak az idő dönti majd el. Én úgy gondolom, hogy jó úton vagyok. Remélem nem tévedek.

Mi az a helyezés, eredmény, bármi, amiben ezt mérni lehet, amit szeretnél elérni futsal edzőként a karriered során?
- Az ember nyilván sok mindent szeretne elérni pályafutása során, de tisztában kell lenni azzal, hogy nem mindig úgy sikerülnek a dolgok, ahogy mi szeretnénk. Ezzel meg kell tanulni együtt élni. Számomra az a legfontosabb, hogy tiszta lelkiismerettel végezzem a munkámat. Mindig arra fogok törekedni, hogy a körülményekhez képes a maximumot nyújtsam. Azt már látom, hogy az edzői munka iszonyatosan nehéz. Sok mindent lehet irányítani, viszont sok mindent a körülmények irányítanak. Én büszke vagyok arra, amit a Veszprémmel eddig elértem. Ha nagyon röviden szeretnék válaszolni a kérdésre, akkor csak annyit mondanék, hogy ahol edző leszek, ott a csapatom legyen sikeres. Az egyéni elismerések nem motiválnak, sokkal inkább az, hogy csapatként mit tudok elérni.

Rajki Tamás és Madarász "Madi" János

Ötödik helyen álltok, és szinte minden mutatóban kiegyensúlyozottnak tűnik a csapat. Ha mélyebben megvizsgáljuk, akkor már árnyalja a képet, hogy hazai pályán szenzációs az ősz, idegenben viszont már nem ment olyan jól. Van-e több a mai Veszprémben?
- Igen van! Viszont mindenkinek hozzá kéne rakni azt, amije van. Csapatsportágról beszélünk ezért csapatként kell együtt működni. Na ez az, ami szerintem a legnehezebb. Ha csapatsportágról beszélünk, mindig van kire fogni azt, hogy miért nem megy. Rossz az edző, rossz a játékvezetés, rosszak a csapatársaim és így tovább. Különböző egyéniségek alkotnak egy csapatot, de ha az egyéniségek nem találnak egymásra, nem tudsz sikert elérni. Természetesen vannak képességek is, de ha nem tudod a képességed legjavát kihozni magadból és mindig csak a kifogásokat keresed, akkor nem lehetsz sikeres sem. Ezzel befolyásolod mások sikerét is. Amikor játékos voltam, engem csak egy dolog vezérelt, az, hogy sikeres legyek. Semmi más nem érdekelt. Röviden a kérdésedre válaszolva, ha együttműködünk akkor tehetünk csodát.

A csapatodban nagypályán is szerepelnek a játékosok. Mennyiben nehezíti ez a napi munkát? Változhat-e ez nálatok a jövőben? Változhat-e ez a magyar futsalban? Mi kellene a futsallal való elköteleződéshez szerinted? Vagy ez csak utópia?
Igen, vannak nagypályán szereplő játékosaim, de sajnos a klubok többsége ezzel küszködik. Természetesen nehezíti a munkát, de mivel ezzel nem csak mi szembesülünk, ezért most nem panaszkodnék. Vezetőségünk nagyon keményen dolgozik azért, hogy ez változzon a jövőben, de ehhez még idő kell. Viszont ismerem őket és tudom, hogy pár éven belül elérik azt, amiért dolgoznak. Én minden kollégámnak ilyen vezetőket szeretnék kívánni, mert remek emberek. Az, hogy a magyar futsalban ez változik-e valamikor, azt nem tudom, de én nagyon remélem, hogy igen, mert igazi áttörést csak akkor várhatunk. Az elköteleződéshez csak egy út van. Ketté kell választani a nagypályát a futsaltól. Amíg ez nem történik meg, addig a játékos csak azt fogja nézni, hogy itt is kapok pénzt meg ott is. Ezen a téren sajnos még mindig nincs változás, pedig már több mint húsz éve vagyok benne a sportágban. Amíg megye egyekkel kell, meg külföldi Zs ligákkal kell versenyeznünk, addig előrelépést ne várjunk, mert az önámítás.

Játszottál együtt légiósokkal, és te is szerepeltél külföldön. Hogyan látod a légiós kérdést Magyarországon? Veszprémben felmerült-e már ez a lehetőség vagy van-e tervben a jövőben hasonló? Személy szerint profitáltál-e abból, hogy külföldiekkel edzhettél, játszhattál együtt?
- Szükség van minőségi légiósokra, mert ők példát mutathatnak a magyar játékosoknak. Viszont nagyon fontos, hogy a légiós nagyobb tudással rendelkezzen, mint a magyar, mert ha ez nem így történne, akkor több kárt okoznának, mint használnának. Én személy szerint szerencsésnek mondhatom magam, mert remek légiósokkal játszhattam együtt és mindenkitől elleshettem valamit. Igen, el fog jönni az az idő, amikor Veszprémbe is külföldi játékosok fognak feltűnni. Szerencsére én is büszkélkedhetek azzal, hogy nem csak Magyarországon lettem bajnok, hanem más országban is. Remélem, hogy én is tudtam adni az ottani embereknek valamit.

Milyen a kapcsolatod a kollégákkal? Megfelelőek-e a körülmények Magyarországon a szakmai fejlődéshez? Lenne-e lehetőség a spanyol minta alapján az edzők rendszeres szakmai találkozóira?
- Többségében pozitív a kollégákkal a kapcsolatom. Vannak olyanok, akikkel kimondottan jóban vagyunk, vannak, akikkel, ha találkozunk, akkor jót beszélgetünk és vannak olyanok, akikkel nem keresem a kapcsolatot. A szakmai fejlődésre való körülmények most már megfelelőek. Biztos ott is van hová fejlődni, de én ahhoz nem értek. A szakmai találkozókra nyilván lenne lehetőség, de ezt már egyszer kipróbáltuk. A magyar futsaltársadalom szerintem erre nem alkalmas, mert ha valaki nem úgy gondolkodik, mint a másik akkor gyakorlatilag lehülyézzük egymást.

Kritikusan figyeled mindig az eseményeket, de aki ismer, az tudja, hogy ezek a kritikák mindig a futsal előrelépése miatt hangzanak el tőled. Melyek azok a dolgok, ahol akár rövid, akár hosszabb távon változtatnál a magyar futsalban? Nem válogatott szinten, hanem globálisan, akár szervezésileg, a bajnokság lebonyolítását illetően.
- Most egy picit megnyugodtam, mert amikor kritizálok, van egy bizonyos kör (szerencsére kisebbségben vannak) akik azt akarják beállítani rólam, hogy rosszindulatból teszem. Azok, akik ezt akarják közvetíteni mások felé, na ők azok akik nem az igazságot akarják. Rendkívül összetett a kérdés. A magyar futsal rengeteg sebből vérzik. Bajnokság szempontjából szerintem egy olyan rendszert kéne felállítani, ami igazságosabbá teszi magát a bajnokságot. Például (csak hangosan gondolkodom) ha az alapszakaszban nem sokat számít az, hogy hol végzel és hány győzelmed van vagy, hogy mekkora előnyre tettél szert, akkor gyakorlatilag nincs jelentősége az alapszakasznak. Tehát ha te jól szerepelsz az alapszakaszban, a többiek meg gyakorlatilag vegetálnak, mert ezt „úgysem számít” alapon csinálja végig, nem biztos, hogy a bajnokságnak kedvez. Viszont szerintem nagyon nehéz igazságos rendszert felállítani, mert az valakinek nem felelne meg. Az én véleményem szerint rövid távú megoldás nincs. Hosszú távú viszont van. Fontos lenne egy olyan koncepciót felállítani, amivel a gyerekeket és a szülőket meg tudjuk győzni arról, hogy miért érdemes a gyerekét futsal edzésre hozni. Megértetni a nagypályás klubokkal, hogy ha valakiből valamilyen oknál fogva kiderül, hogy nagy karriert nem futhat be, de az adottságai jók lehetnek a futsalban, akkor irányítsák arra a gyereket. Felnőtt szinten meg már teljesen szétszedném a sportágat. Aki nagypályán szeretne érvényesülni, akkor csinálja azt, viszont ha ebben lát perspektívát, akkor csinálja csak ezt. Viszont ehhez egy komoly rendszert kell felépíteni, mert amíg ez nincs meg, addig nincs miről beszélni.

A válogatott a szívügyed. Azt lehet látni, hogy kezd kicsit átrendeződni az európai futsaltérkép és olyan nemzetek is jönnek fel, mint például a franciák, akik, amikor válogatott voltál vagy nagyon simán vertük őket vagy nem is volt még csapatuk. És a kedvenceid, a németek is elkezdték... Nagy a versenyhátrányunk a feljövő, lendületben lévő nemzetekkel szemben? Hogyan látod a válogatott helyzetét, már tisztes távolságból a lengyel meccs után?
- Ez a kérdés nem pontos számomra. Nekem nem a válogatott a szívügyem, hanem a magyar futsal. A válogatott egy végtermék. Mindenki, aki a magyar futsalban dolgozik látnia kell, hogy a végtermékünk hanyatlik. Minden bántás nélkül mondom azt, hogy a legnagyobb baj az, hogy nagyon kevés egyéniségünk van. Sok a jó iparos, de kevés a vezér. Illetve látni kell azt is, hogy a képességeink behatároltak jelenleg, de ha nem tudjuk kihozni a képességeinkből a maximumot, akkor még nagyobb a baj. Az elittől mindig messze voltunk. Most még messzebb kerültünk, de nem is ez a legnagyobb baj. Sokkal inkább az, hogy akik azonos szinten voltak velünk, már azok is megelőztek minket. Akik mögöttünk voltak azok pedig már egy szinten vannak velünk vagy feljebb kerültek. A lengyel vereség után mérhetetlenül csalódott voltam. Szinte fizikai fájdalmat okozott. Egy olyan csapat jutott tovább, aki meggyőződésem, hogy nem állt jobb játékosokból, mint a mi válogatottunk. Akaratban, hitben, viszont fölénk nőttek. Ami még nálam rossz érzést kelt, hogy szerintem a címeres mez rangját veszítette. Mindegy hogyan teljesít valaki a klubjában, mindegy ki mennyit játszik, mindegy, hogy van-e NBI-es meccse, vagy nincs, mindegy mennyit edz a klubjában. A válogatottnál csak olyan szerepeljen, aki ténylegesen is tesz érte. A címeres mez az, ami senkinek sem "jár", azért akár dögöljünk is meg, ha fel akarjuk húzni!

Most 10 éves a futsal-hungary honlap. Mit üzennél a születésnaposnak?

- Természetesen Boldog születésnapot, és minden jót amit csak kívánhat egy ember, azt kívánom!

- Brumár Brumi László -

Forrás: futsalhungary.hu



Becenév Kötelező
Hozzászólás Hozzászólásommal elfoagom a futsalveszprem.hu szabályzatát.