Tovább erősít az 1. FCV

Újabb játékosokkal erősít az 1. Futsal Club Veszprém csapata a hamarosan kezdődő szezon előtt, a cikkben megismerkedhetünk Ruzicska Attilával és Gregus Richárddal.

További igazolásokkal erősít a Veszprém!

Ruzicska Attila:

„Édesapám vitt bele ebbe a közegbe és az ő hatására is kezdtem el játszani. Már gyerekkorom óta nézem a nagypályás focit és szurkolok a kedvenc csapataimnak, de Pesten a lakótelepen is sokat játszottunk a betonon a srácokkal A nagypályás karrierem ezt követően, Budapesten indult el: felnőtt szinten BLSZ 1-ig jutottam a III. kerületi csapattal, viszont felkerülve NB III-ba már munka és egyetem mellett nem tudtam a kora esti edzésekre járni.

Akkortájt kezdtem el Kiki (Fehér Krisztián) hatására eljárni futsal edzésekre az akkori Vasasba.
A Vasas óta egy egyesületben játszottam mindössze, csak szezononként változott az adott csapat neve és a környezet. Egy fél év kitérőt követően az akkor még NB II-es Fradi után kerültem vissza az NB I-es Déli Fc-be, viszont a bennmaradás ellenére újra az NB 2-ben találtam magam a Romhánynál. A korábbi elsőosztályú magra épülő csapattal a saját csoportunkat megnyerve játszhattunk a feljutásért, ami sajnos akkor nem sikerült. Viszont ez a jó szezon adott lehetőséget, hogy most itt legyek a Veszprémnél.
Szeretném magamnak bizonyítani, hogy helyem van a legjobbak között, és hogy a játékommal tudok segíteni a csapatnak. Azt látom, hogy nagy a különbség az első két osztály között, fel kell vennem a ritmust és sok tanulás vár még rám. Ennek idővel meg fogok felelni, remélem tudok annyit fejlődni, hogy a csapatnak hosszú távon is hasznára legyek.
Azt mindenképp szeretném hozzátenni a veszprémi csapat munkájához és eredményéhez, hogy az elmúlt években, főleg tavaly gólerős voltam, és jó arányban használtam ki a helyzeteimet. A csapatépítésben szépen haladunk, bár sokan vagyunk újak és fiatalok, ami miatt lehet, hogy ez több időt vesz igénybe. A bajnokság kezdetére teljesen felkészültek leszünk fizikai és taktikai szinten is. Most sem állunk ebben rosszul, de látjuk azt, hogy hova szeretnénk eljutni. Az biztos, hogy keményen dolgozunk, minőségi munka folyik, aminek látható lesz az eredménye.”

Gregus Richárd:

"Gyerekkorom óta focista szerettem volna lenni. Pályafutásomat a nagypályán kezdtem, majd egy barátom hívó szavára ismerkedtem meg a futsallal, aminél le is ragadtam. A Vasasban kezdtem el játszani 16 évesen, ahol szerencsémre NB I-es játékosokkal is tudtam játszani. Sajnos egy sérülés miatt nem tudtam játszani az NB I-ben, de a Romhány futsal csapatával az NB II-ben csoportelsők voltunk. Szeretnék itt Veszprémben minél többet kihozni magamból, hogy beilleszkedjek a csapatba és alapjátékos lehessek.

Fő erősségemnek a gyorsaságomat tartom, valamint hogy a pontrúgásoknál a bal lábas rúgásaim sokat segíthetnek a csapatnak. Fontosnak tartom, hogy már ennyi idő után is sikerült baráti viszonyt is kialakítani a csapattagokkal, ez mindenképp segíti a beilleszkedésemet az 1. Futsal Club Veszprém csapatába. Remélem sikeres évet fogunk zárni és a vezetőség is elégedett lesz velünk."



Becenév Kötelező
Hozzászólás Hozzászólásommal elfoagom a futsalveszprem.hu szabályzatát.